Szecsődi Tamás Leó meséskönyve, a Mesék 10 órakor, régi kedvencünk. Negyedikes olvasókönyvünkben szerepeltetünk is a kötetből több mesét. A mesegyűjtemény Szecsődi Tamás Leó író-tanár, egykor ferences szerzetes, lelkipásztor meséit foglalja kötetbe, aki kisebb-nagyobb gyerekeknek szóló szentmiséin az aktuális szentírási részekhez, ünnepekhez kapcsolódva nem szentbeszédeket, hanem meséket mondott.
A Mesék 10 órakor tíz esztendővel ezelőtt jelent meg a Vox Artis Alapítvány gondozásában, régen elfogyott már. Öröm számunkra, hogy megjelentethetjük a kötet második, javított kiadását. Külön öröm, hogy Paulovkin Boglárka igényes képi világában is gyönyörködhetünk, ami páratlanul illik Szecsődi Tamás Leó szövegeihez.
A kötetben a mesék az egyházi évet követik adventtől-adventig. A mesék után általában szerepel a bibliai szakaszmegjelölés, valamint ezután dőlt betűvel szedve a szerző gondolatai, amelyek felnőttek, nagyobb gyerekek számára segítenek hidat verni a mesék és a szentírási szakaszok világa közé. A mesék természetesen önállóan is megállják a helyüket.
A mesék hallgatásához sok örömöt kívánunk a kisgyermekeknek és a meséket nekik felolvasó szülőknek, a már maguknak olvasó nagyobbaknak, a Bibliához e meséken keresztül közelítő hitoktatóknak, pedagógusoknak és diákjaiknak, lelkigyakorlatozó fiatalabb-idősebb közösségeknek. A változatos, egyéni hangú meséket kedvelőknek, röviden tehát minden kedves Olvasónknak.
2014. július
Damó Eszter
szerkesztő, AIÓ Kiadó
És egy mese a kötetből, ízelítőül:
Az angyalok ruhája
Azt már a legtöbb gyerek tudja egészen kicsi korában, hogy honnét van az emberek ruhája. A boltból. Elmegyünk, fölpróbáljuk, megvesszük. Az már nehezebb kérdés, hogy honnan szerzik az égben az angyalok azt a ragyogó fehér ruhájukat. Elárulom a titkot: abból, ami az égbolton látható, a felhőkből. Egy sereg angyalnak az a munkája, hogy ket az égen. Ilyenkor a földön hétágra süt a nap, és egy csepp eső sem várható. Aztán az angyalok csoportosítják a zsákmányt. A habkönnyű kis bárányfelhőket berakják a raktárba, a nagy ólomszürke és fekete viharfelhőket pedig ledobják a pokolba, hogy az ördögöknek is legyen mibe öltözniük. Utána jön a másik csoport angyal, akik mutatós kis ingeket, szoknyákat szabnak a lágy felsőanyagból. Ha valakinek elhasználódik a ruhája, Cirbolya, a kulcsos angyal kinyitja a ruhatárat, s ad neki egy méretére való új öltözéket. Cirbolya nagyon szigorú. Minden reggel szemlét tart az angyalok között, végigmustrálja a gallérokat, az ingek nyakát, vajon tiszták-e vagy folt éktelenkedik rajtuk. Amelyiknek gyűrött a ruhája vagy bepiszkolódott, alapos szidásra számíthat.
Egy reggel nagy csetepaté támadt. Cirbolya, szokása szerint belefújt a sípjába, az angyalok szaladtak, sorba álltak, ő pedig összevont szemöldökkel körbe járt, hibát akart keresni, s egyszer csak azt látta, hogy ott egy pici kis angyal, s a hajában benne van egy pipacs, ott piroslik, mint egy pántlika.
– Picike angyal, mit keres a pipacs a hajadban? – kérdi Cirbolya.
Az apróság nem ijedt ám meg. Kihúzta magát, s így válaszolt:
– Ajándékba kaptam.
– Ajándékba??? Kitől? Gábriel arkangyaltól. Mostanában annyit jár-kel a földön, megkértem, hogy hozzon nekem valamit. Ezt hozta. Azt is mondta, hogy odalent nyílnak hasonlók. Szép, ugye?
Cirbolyát azonban nem lehetett ilyen könnyen levenni a lábáról. Csak állt ott morcosan. – Vedd le azonnal! – szólt szigorúan.
– Aztán miért? – kérdezte a pici angyal.
– Mert ez a házirend. Nem hallottad még, hogy az angyalok csak abból az anyagból öltözködhetnek, ami az égen található? Szép is lenne, ha itt egyik napról a másikra mindenki elkezdene divatozni.
A pici angyal toppantott egyet még picibb lábával:
– Márpedig én le nem veszem! Én kaptam, nem te, és különben is, azt tűzök a hajamba, amit akarok!
Cirbolya szemei szikráztak a méregtől, dühösen rázta a kulcskarikáját.
– No, akkor gyerünk az Úristen elé! Ő majd ellátja a bajodat! Leküld Luciferhez kondérzsírozónak.
Ezzel megragadta a kis pipacsos angyal kezét és vitte magával föl a kacskaringós mennyei lépcsősoron, egyenesen az Úr trónusáig. Az Úr éppen a földet szemlélte a nagy látcsövén keresztül, nézte, hogy érik-e már odalent a ribizli, ezért kissé bosszankodott is, hogy bejelentkezés nélkül megzavarták.
– Mondd, mi a baj, Cirbolya? – szólt kedvetlenül –, mert hogy már megint valami baj van, azt látom az arcodon.
– Nézd csak meg, Uram! – hadonászott Cirbolya. – Vess egy pillantást erre a kis rendbontóra! A földről magának pipacsot hozatott, s beletűzte a hajába. Majd nemsokára itt is úgy fognak divatozni az angyalok, mint odalent az emberek. Más se hiányozna nekünk! Tegyél valamit!
Az Úr barátságosan pislogott busa szemöldöke alól a pici angyal felé.
– Szép kis virág – dörmögte, és szemével pajkosan hunyorgott. –
Jól áll a szőke hajához.
Cirbolya csak hápogott meglepetésében.
– De a házirend, Atyám! Mi lesz velünk, ha mindenki kénye-kedve szerint felrúgja a szabályokat?
– Ej, ej, Cirbolya, ne légy már olyan szigorú! Vess rá még egy pillantást!
Hát nem aranyos? Úgyis csak egy napig tart. A pipacs gyorsan elhervad.
– Na de mi lesz itt, kérdezem én, mi lesz itt, ha ezt megengedjük – fortyogott Cirbolya. – Ma az egyik virágot tűz a hajába, holnap a másik levág tíz centit a szoknyája hosszából, jövő héten pedig Mihály arkangyal fülbevalóval indul a Sátán seregei ellen a harcot megvívni. És különben is, a szabály, az szabály. Te hoztad a törvényt, Uram, rád is érvényes. Egyetlen angyal sem hordhat más öltözéket, mint ami az égen található anyagokból készült. Ez a hajdísz pedig a földről való. A földről, ismétlem, és nem az égből, tehát szabály- és rendellenes. Keresztül akarod húzni a saját törvényedet?
Az Úristen felsóhajtott.
– Nem, Cirbolya, nem akarom keresztülhúzni. – Majd a kisangyalhoz fordult.
– Tudod mit, Pici angyal? Add nekem ajándékba azt a pipacsot!
Vázába teszem, hálószobám dísze lesz.
A kisangyal, szegény, lógó orral matatott a masnival, kioldozta a virágot és lábujjhegyre állva betette az Úr hatalmas tenyerébe.
– Tessék – mondta. – De vigyázz rá!
Az Atya most először mosolyodott el.
– Légy nyugodt! Friss vizet kap, mert kicsit bágyadt szegény. Attól úgy feléled, mintha a mezőn lenne a társai között.
Visszafelé menet Cirbolya elégedetten lépkedett a lépcsőkön. Élvezte a győzelmét. Azonban még nem ért le az aljáig, amikor rettenetes vihar tört ki a fejük fölött. Cikáztak a villámok, mennydörgött, nyakukba zúdult az eső. És tombolt, tombolt az orkán egész délelőtt. Mindenki a hajlékába húzódott, tudták, hogy ilyenkor az Urat nem tanácsos zaklatni. Déltájban azonban ismét előbújt a nap, s előszállingóztak az angyalok is.
Ekkor dörgő hang hallatszott a mennyei trón felől:
– Cirbolya! Cirbolya! Merre kószálsz? Gyere a színem elé, beszédem van veled!
A kulcsos angyal szaladt, majd nyakát törte nagy igyekezetében.
– Hívattál, Uram – szólt akadozó lélegzettel, mikor végre fölért.
– Hívattalak, igen – szólt szigorúan az Atya. — Hogy is szól a házirend?
– A házirend… Uram… a házirend…–hebegte Cirbolya – a házirend úgy szól, hogy az angyalok csak az égbolton található anyagokból öltözködhetnek.
– Ezt jól mondtad – bólintott az Úr, és mintha valami különös mosoly játszott volna a szája szögletében. – Most pedig indulj, és szedd össze a ruhának való anyagot.
Elindult Cirbolya, gyűjtötte a fehér felhőket az angyaloknak, a fekete felhőket az ördögöknek. Egyszer csak lát valamit, amit még sohase látott: az ég egyik aljától a másik aljáig ott egy színes csík. Kék, zöld, sárga, piros. Még nem ismerte a szivárványt. Csak nézte.
– Hát ez meg mi a csoda? Mit kezdjek vele? Se a fehér szobába nem tudom berakni, se a feketébe.
Odament az Úrhoz, mutatta.
– Nézd meg, Uram, mit találtam az égen, ilyet én még sosem láttam.
– Ez a szivárvány – mondta az Atya. – Ugye, Cirbolya, csak abból az anyagból lehet ruhát szabni, ami az égen van?
Cirbolya érezte, hogy besétált a zsákutcába, csak állt ott, vöröslő fülekkel. Talán még a pipacsnál is jobban vöröslöttek. Azért még megpróbált taktikázni.
– De Uram – ravaszkodott –, ezt nem lehet berakni egyik raktárba sem. A fehérbe se, a feketébe se.
– Akkor most az a feladatod – felelte az Atya –, hogy szépen szétszeded a szivárványt: külön a kék csíkot, a zöld csíkot, a piros csíkot, a narancssárga csíkot, még az ultraibolya csíkot is külön szeded, és nyitsz nekik szobákat. Tudod: kék szoba, zöld szoba, piros szoba…
Ezek a csíkok ahhoz vékonyak, hogy ruhát lehessen varrni belőlük, de arra kitűnően alkalmasak, hogy az angyalok masnit kössenek belőle a hajukba, ugye, Cirbolya?
Cirbolya csak állt lehorgasztott fejjel.
– Igenis, Uram, megértettem. Futok és engedelmeskedem.
Attól a naptól kezdve az angyaloknak nem kellett minden reggel szemlére sorakozniuk, viszont szokásba jött a színes pántlika, hordták a fiatalok és az idősebbek, pici angyalok és arkangyalok, az Atya pedig gyönyörködik bennük, amikor trónszékéről végigtekint a szivárvány minden színében pompázó szolgaseregén.
(Mk 2,18—22)
Jézus, akit az Atya küldött az emberekhez, úgy jelent meg a földön, mint ahogy a szivárvány tűnik fel az égbolton. Ráébresztette a világot, hogy az evangéliumi élet, amit hirdetett, nem egyhangúságot hoz hétköznapjainkba, nem fekete és fehér lesz tőle a világ, mint az ördögök és az angyalok ruhája, hanem gazdag és sokszínű.
De voltak a földön ilyen Cirbolyához hasonló emberek, úgy hívja őket az evangélium, hogy farizeusok, akik nem voltak képesek befogadni azt, hogy egy sokszínű szivárvány érkezett a földre. Mondták is Jézusnak, hogy nem jó az, amit ő tesz, mert átértelmezi a régi törvényeket:
„…mi böjtölünk, a te tanítványaid nem böjtölnek”. Jézus azt felelte nekik, hogy ez azért van, mert ő valami egészen újat hozott. Olyan, mint az új bor, amit csak akkor tudnak befogadni, ha új tömlővé válnak.
Azóta is halad a világ előre, és az evangélium figyelmeztet bennünket is arra, hogy figyeljünk az idők jeleire, mert Isten országa nemzedékről nemzedékre új jelenségeket támaszt, hasonlóakat a szivárványhoz, amik próbára tesznek bennünket, hogy be tudjuk-e fogadni a számunkra szokatlan, korábban nem látott színeit.
